Bár nem indult jól az éve, az olasz játékos márciustól megállíthatatlanul játszott. Öt Masters-tornát nyert egymás után, hazai versenyén pedig több rekordot is megdöntött. A Roland Garrosra toronymagas esélyesként érkezik.
30d signal volume
By Threat Layer
Top Signals
View all signals →Amerikai tisztviselők hangsúlyozták, hogy bár készek a tárgyalásra, nem zárják ki a katonai erő alkalmazását sem.
Bár a testvér nyerte a közbeszerzést, alvállalkozóként mindkét munkába bevonja az egykori Mészáros-vő cégét. Meg még egy másikat is, amely ellen végrehajtás van érvényben.
Állítja, személyesen beszélt arról Orbán Viktorral, hogy bár a személye fontos a közösség számára, „van egy része az országnak, amely elsősorban miatta utasítja el a Fidesz politikáját”.
Bár az MMA elnöke rögtön úgy értelmezte, hogy továbbra is ők fújhatják a passzátszelet, ez nem így van. Tarr miniszter is megerősítette, hogy a kulturális élet szereplőivel együtt fognak dönteni az MMA sorsáról.
Információink szerint egy kilencedikes fiú a „kétharmad” szót kiáltotta a békéscsabai Trefort technikumban, ezért a gondnok megrángatta, megfenyegette és az igazgatói irodába cipelte. A szakképzési centrum vezetése szerint ilyen nem történt, bár tény, hogy a gondnok, aki korábban fideszes képviselő volt a városban, nem volt hajlandó elfogadni a diákok bocsánatkérését.
Évente járványok sora tör ki a körutazásokra használt óceánjáró hajókon, amiken gyakran több ezer ember zsúfolódik össze több hétre. Bár most egyikük hantavírusjárvány miatt került a hírekbe, a halálos megbetegedések ritkák. Az utasoknak inkább attól kell tartaniuk, hogy az álomutazást hányással és hasmenéssel töltik.
Bár a négy évvel ezelőtti szexuális erőszak-gyanú kezelésében több problémát is feltárt az egyetem belső jelentése, a kancellár állítja, nem emiatt lépett.